Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cseledi Sándor

mesterversenyző

 


Amikor egy kimagasló eredmény hátterét boncolgatjuk, felületesebb galambásztársaink mindenekelőtt azt kutatják előszeretettel, hogy egy bajnok mivel fogadja érkezéskor madarait, milyen kegyszerekkel őrzi meg az állomány egészségét, milyen vérvonalú madarakkal dolgozik…
Szeretném mindjárt letörni a kedvüket: ha az eredmény mindössze ennyin múlna, akkor ma-holnap mindenki a dobogón végezne.
De, hogy a csúcsra vezető út mindenkor hosszú és rögös, mire a galambász saját állományát és technológiáját összecsiszolja, azt annál inkább tanúsíthatják azon kevesek, akik állandó látogatói a dobogónak.
Cseledi Sándor galambász pályája remek példa erre.

Én 21 éves voltam, Ő pedig 17, amikor először találkoztunk Budapesten, a Radnó utcában, Horváth Károlynál…
„Egy fiatal sporttársunk érkezett…honnan is?...Igen…Ácsról.”-  Konferálta fel Karcsi a nálam is fiatalabb fiatalembert, akinek talán még a legénytoll is éppen csak pelyhedzett az arcán. Egy reklámszatyor volt összes holmija, vonattal és busszal érkezett, a világ végéről. Legalább is Karcsi számára, mert aki Budapest határán kívül lakott, az, neki már egy másik földrészről érkezettnek számított.

Aztán később többször is összefutottunk nála. Majd a Madarász utcában is, azután katona lettem, utána Ő is… Teltek az évek és Sándor minden évben eljött. Én folyton beszéltem, Ő csendes, szótlan volt, az információkat nem is tudom hogyan - talán az érzékeivel szívta magába?

Először levelet írt Karcsinak, hogy szeretné meglátogatni. És csodák csodája, fél év múlva megérkezett a válasz, az időponttal. No nem azért ilyen sokára, mintha nem lehetett volna felkeresni Horváth sporttársat, hanem mert akkoriban Sanyinak még nem volt telefonja, így meg kellett várnia, amíg Karcsi tollat ragadt, és levélben válaszolt… No, ez sem sűrűn fordult elő eddig a galambásztörténelemben!

Az első találkozások Sanyi állhatatosságát igazolták, mert a Mester már az elején megmondta neki, hogy galambra tőle addig ne is számítson, amíg le nem töltötte a sorkatonai szolgálatát.

Tizenegy éves korában lépett be az ácsi egyesületbe, id. Péntek József, Csere Lajos és Unger Tamás védőszárnyai alatt. Galambászatát, szülei nem támogatták, mindent magának kellett megoldania. 1989-ig eltelt évek az alapok elsajátításával és útkereséssel teltek. És valóban, az 1986-87 –es szezon fergeteges eredményei, a budapesti Horváth dúcban, felkeltették a kíváncsiságát. A katonaság ideje alatt valóban szétesett az állománya, és a Mester ígéretére számítva 1992-ben, leszerelést követően ismét becsöngetett, de most már nem kellett elmennie galambok nélkül…

A mai állomány alapját ezek a galambok képviselik. Azóta is minden évben hoz egy-két galambot az aktuális sztárokból. „Mindent megkaptam Karcsitól, galambokat és hozzájuk tanácsokat – a többi rajtam múlik!” Előfordul még, hogy olyan tenyésztőtől kerül be galamb a dúcába, aki szintén a Horváth dúcra épít.

És nem telt el sok idő, legközelebb egy országos kiállításon „botlottam” Sanyiba, amint egy ketrec előtt állt, mint a cövek, arcán önelégült mosollyal, kezében a megszokott reklámszatyor, és a hozzá illő szűkszavúsággal közli: igen, ez itt az én galambom!!
Aztán még egy pár év, és egy Országos díjkiosztón hallom ám, hogy szólítják, nem is egyszer, és büszkén, öltönyben, nyakkendőben feszítve veszi át, tartja kezében a csokrot – serlegekből…

Már otthon is változott a helyzet. Éjszaka, mikor hazaér a díjkiosztókról, azonnal fel kell keltenie édesapját, aki elsőnek akarja látni a legújabb trófeákat. Már ő is együtt szurkolt fiával galambjaiknak. Az elmúlt három év, azonban a sikerek mellett gyászt is hozott. Sándor elveszítette bátyját és édesapját…

Visszatérve. 2002-ig a győri Tagszövetségben versenyzik, kezdetben természetes módszerrel, majd Pintér Imre, tatai bajnok hatására kedvet kapott a hímek özvegyen való röptetéséhez. Kerületében, ez a módszer már általánosan elterjedt volt akkoriban is. Sándor természetes módszere, ezidáig a Horváth dúc mintáját követte. Tanult még Csordás Károlytól, és Újházy Péter könyvéből is.

2004-2005 években belekóstolt a totál-özvegységbe is, de végül visszatért a számára legmegfelelőbb hím-özvegységhez. Azt tapasztalta, hogy a totál özvegység során a hímek teljesítménye visszább esett, a tojók szálltak jobban. Ennek oka abban lehet – vallja – hogy a hímeket kevésbé motiválja egy olyan tojó, amelyik versenyzik, és fáradtan érkezik. Másfelől bizonytalan az is, hogy a saját párja időben megjön-e? Továbbá a tojók teljesítménye pedig azért lett jobb, mint a hímeké, mert a tenyésztővel való kapcsolatuk is fontos része a motivációnak. Ez a hímeknél csak másodlagos, a párjuk után.
Ennek a rendszernek jóval nagyobb a munka és az időigénye is, ezért az eredmények ellenére 2006-tól újra a hímek szállnak Nála.

Egy tenyésztő pályafutását végigkíséri a dúcának folytonos alakítása is. Jelenlegi, korszerű galambházát az Erkel Ferenc utca 21-ben építette fel. Ez, mintegy 50 kicsattanó özvegy hímnek ad –kicsit szűkösen- otthont, akik arccal egy végtelennek tűnő szántóföld felé néznek. Tökéletes, akadálymentes ki és berepülés. Kis belépő választja el a hímeket a tojóktól, akik szezonban, napközben, amikor a hímek a fészkeikben pihennek, egy nagy szputnyikban napoznak. Télen biztonságban vannak, mert a kijárók zártak, rács mögül néznek farkasszemet a ragadozó madarakkal, akik bizony alig várják az első tavaszi szabadrepülést…

Sándor céltudatos versenyző, a kezdeti évek csetlés-botlásai után ma már tudatosan készül minden versenyre. Szereti a rövid utakat is, de a 350 km–700 km közötti versenyekre, azok közül is a Nemzeti Bajnokság útjaira összpontosít a legjobban. Galambjai is ezen a távon teljesítenek a legjobban. Örül a rövidtávú versenyeken elért sikereknek is, de ez nem igazán az ő profiljuk. Sándor nem viszi a hímeket hét közben tréningre, marad a házkörül repülés a csapatnak, reggel, és este. A rövidtávú utakra másként kell készülni. A sokak által elítélt – ugyanakkor mégis mindenki vágyálmának tekinthető Általános Bajnokságban a közép- és hosszútávú utakon kompenzálják galambjai a röviden lévő hátrányukat. Az egyéveseknek a rövid- és középtávú versenyeken kell megbízhatóan teljesíteni, vagy élhelyezést repülnie. Fontos, hogy az egészségük stabil legyen, és látható legyen rajtuk az igyekezet. Ezzel együtt az egyévesek elsődleges feladata a tanulás. Galambjai két éves korukra fejődnek ki igazán. Öt éves koruk után kerülnek át a tenyészdúcba.

A párosítást megpróbálja úgy időzíteni, hogy szép idő legyen azon a napon. A versenygalambok általában akkor nevelnek a szezon elején, amikor gazdájuk több fiatalt szeretne hagyni magának. Megfigyelése szerint nincsen jelentősége, hogy fiatalról állnak át az özvegységre, vagy sem. Az átállást követően egy nap ötször viszi el a hímeket, 5 km-re, hogy megtanítsa nekik, hogy hazaérkezéskor a párjuk fogja várni őket. A házkörüli tréning során a hímek szabadon, kedvük szerint repülhetnek, nincs kényszerítő eszköz, se zászló, se labda, se bumeráng. Amikor behívja őket, nem zörgeti a magos edényt és nem is fütyül nekik. Elég kiállnia az ajtóba, összevonnia a szemöldökét és a fiúk máris suhannak befelé…


Bekosarazás előtt a hímek általában nem találkoznak a tojókkal. Legfeljebb a rövidtávú versenyen, mert ez fokozza a motivációt, viszont a hosszabb utakon a tüzesség a visszájára fordul, a hím idő előtt elpufogtatja a puskaporát. Ilyenkor már nyugodt galambokra van szükség! Legtöbbször elég a hímeknek, ha a fészektányért kapják meg pakolás előtt. Legfontosabb azonban, hogy a galambász mindig a galambot figyelje, és a viselkedése alapján döntse el, megmutatja-e a tojót, vagy sem. Nem szabad merev sémákban gondolkodni. Érkezéskor a tojók mindig várják a párjukat a fészkükben.

A galambok egész évben válogatott takarmányon élnek, télen a tiszakécskei bázis keveréken, főszezonban - az elmúlt évben például – a Paloma takarmánykeverékeit kapták. Sajátságosan eteti az özvegy hímeket, reggel kevesebbet kapnak, de az esti etetéskor – versenytávtól függetlenül – mindig teli eteti őket. Nem méricskéli a takarmányt. A bekosarazáskor és az érkezéskor diétás eleséget kapnak a madarak.   

Az, hogy a versenyzők megfelelő egészségi állapotban indulhassanak neki a versenyszezonnak, sarkalatos pontja a felkészítésüknek. A galambásznak maga előtt kell látnia galambjainak egész éves programját és természetes szükségleteit ahhoz, hogy az egészségük megteremtése és támogatása tudatos, célszerű és gazdaságos legyen. Sándor egész évben naponta takarítja a dúcokat.  A jövő versenyeire való felkészülés gyakorlatilag a vedlés kezdetével elindul.

A zavartalan vedlés az első lépés a következő év eredményeihez - vallja. Ilyenkor, ha nem szükséges, még nem kapnak gyógyszereket. Vitaminokat takarmányra keverve, kéthetente két napig, az ásványi anyagokat gyakran frissítve kapják. A gyógyszeres megelőző kezelések úgy alakulnak, hogy a párosítás előtt egy hónappal befejeződjenek. Első a bélféregtelenítés, majd ezt követően trichomonázis, kokcidiózis, salmonella és légúti kezelés következik. Az utolsó a sorban a paramixo vírus elleni védőoltás. Az egészség megőrzésének programját 19 évvel ezelőtt kapta Horváth Károly sporttárstól, azóta ezt követi, mert jónak tartja. A rendszert magát nem, a készítményeket viszont változtatja attól függően, hogy mit tud beszerezni, illetve megfizetni. A multivitaminok mellett a galambok kapnak elektrolitot, mézet, citromot és szőlőcukrot is. A gyógyszerek mellékhatásait rendszeres probiotikumok használatával csökkenti. A fürdővizükbe só és ecet kerül a külső élősködők távoltartására.

Ahhoz, hogy egy galamb egyévesen eredményesen vehessen részt a versenyeken, tökéletesen ki kell fejlődnie fiatalon. Kelés előtt kb. egy héttel, trichomonazis és kokcidiózis ellen kezeli a galambokat és ezt a leválasztás után is megismétli. A fiatalok felnevelése egy újabb kulcs az eredményességhez, hiszen, ha a szervezetük nem tud hibátlanul kifejlődni, akkor hogyan is várhatjuk, hogy a bennük lévő öröklött genetikai képességek később valóban kibontakozhassanak?

Fiatal gárdájával három alkalommal sikerült bajnokságot nyerniük, de az utóbbi három évben már nem vesz részt a kerületi programban velük. Ennek több oka is van. Megfigyelései szerint a közös fiatalversenyek során túlzottan nagy fertőzéseknek vannak kitéve a galambok. A veszteségek aránytalanul nagyobbak voltak, mint a jelenlegi módszerrel.
Bizony, értékes fiatalok esnek áldozatul a közös röptetéseknek. Évente az ötvenfős versenyzői gárdába átlagosan 20 fiatal hím kerül be. Így, mivel többen maradnak meg, jobban tudja érvényesíteni saját ízlését a beválogatáskor. Korábban, mikor még a kerületben röptette őket, megfigyelte, hogy egy versenymadár fiatalkori röperedményből nem következik egyértelműen a galamb későbbi képessége. Mivel 16 éve tenyészti ezt az állományt, már jól ismeri őket, megbízik a megérzéseiben. A fiataljai az ősz során körülbelül tíz alkalommal repülnek 120 km-ig. Az utolsó állomásuk Sopron. Másfelől pedig, felszabadulva egy kerületi program kötöttségei alól, sokkal nyugodtabban és körültekintőbben tudja kivitelezni a tréningeket. Sándor bizony megelégszik a nyári versenyek adrenalin növelő izgalmaival.

Az egységes állomány tenyésztésének előnye a gyakorta cserélődő galambokkal szemben megmutatkozik a párosítások, a tenyésztői munka terén is. Egyszerűen lehetőséget ad egyes galambok és családok megismerésére. Egy gondos gazda szeme előtt előtűnnek az erősségeik és a gyengéik. Egyszerre láthatja maga előtt a generációkat. Így nyilvánvaló, hogy céltudatosabb lehet a párválasztás is.

Sándor szeme, keze, érzékei gondosan raktározzák a dúcon belüli kiválóságok, valamint a barátainál tett látogatások maradandó galamb-élményeit. Külföldi példaképeinek (Ad Schaerlaeckens, Steven van Breemen) sztár-madarai szintén lelki szemei előtt lebegnek, mikor összeállítja galambjait. Egy-egy csodagalamb emléke erősen beléivódik. Napokig lefoglalja a gondolatait, és hozzájuk méri az otthoniakat. Csak extra galambokkal lehet előbbre jutni!! Mivel hímekkel versenyzik, a tenyésztésbe úgy választ tojót, hogy a legjobban szálló hímek testvérei, gyerekei legyenek. Ugyanakkor, ha új galambot hoz, akkor elsősorban tojót próbál bevinni, hiszen a versenydúcából folyamatosan kerülnek eredményes hímek a törzsbe. Saját etalon madara az 5109-es. Izomzatának minősége az egyik mércéje. Az izomzat mellett az arckifejezésre ad a legtöbbet, ezek után jön a csontozat és a szárnyak. A céltudatosság mellett hallgat a megérzéseire, de minden igyekezetével együtt, még a Szerencsét is a maga mellé kell állítania egy galambásznak!

Sándor véleménye szerint nem tesznek jót a hazai galambászoknak a tömegesen behozott külföldi galambok. Mivel előrelépni csak extra galambokkal lehet, ilyeneket pedig keveseknek adatik meg megvásárolnia. A hazai kiválóságokhoz viszont elérhetőbb áron lehet hozzájutni. A hazai galambeladás hozzájárulna a hazai tenyésztői munka fejlődéséhez, a hazai genetikai érték gyarapodásához. Ezzel szemben a gyakorlat az ellenkező. A megfontolatlan vásárlók többszörös árat, sőt erejükön felül fizetnek ismeretlen és középszerű import galambokért, miközben egy klasszis magyar galamb még sokszor áron alul sem talál gazdára!

Állományát távoli rokontenyésztéssel alakítja, minden galambjában megtalálhatóak az alapgalambjai. Sándor számára presztízs, hogy a tőle kikerült galambok makulátlanok legyenek. Ápolja a kapcsolatot, mert a galambokon kívül fontos a folyamatos kommunikáció is eladó és vevő között. Ő is így tanul Barátaitól, Mesterétől.

Azok a galambászok, akik nem a galambászat, a madarak megismerésében és a munkában keresik a sikerük kulcsát, hanem röptetési irányokban, csodaszerekben, származásban gondolkoznak csupán, zsákutcában vannak. A galambászat számos területből és összetevőből áll, melyek szoros összefüggésben állnak egymással. A siker megszületése olyan, mint egy szimfónikus zenekar koncertje, ahol minden hangszernek tökéletesen kell megszólalnia, és tökéletes összhangban kell lennie egymással. Ahol a galambász a karmester.

A Barátok…

Az írást végigkísérte Sándor és Horváth Károly szoros kapcsolata, ami a 19 év alatt túlnőtt a postagalamb sport keretein és az élete más területein is sokat köszönhet Neki és Családjának! A vele való ismeretsége helyes irányt adott galambászatának és számos új kapcsolatot is köszönhet neki: Balogh Imre, Magyari Zsolt, Juhász Péter, Szili Péter, Törőcsik László, Tóth László, Tóth Imre, Végh Kálmán.
Szlovák barátai: Zajos Gábor, Hegedűs Csaba, Gocsal Dezső.
Hálás köszönet illeti Meixner Zoltánt, a bölcs tanácsaiért, valamint egyesülete tagságának – élükön Varga László elnöküknek, akik nélkül nem lenne teljes a sikere.
Vetélytársai inspirálják az örökös fejlődésben: Narancsik Károly, Péntek család, Balogh Csaba. Az utóbbi években legnagyobb vetélytársának Kovács Gábort tartja, aki egyben az egyik legjobb barátja. Vele szemben nem lehet hibázni, mert azonnal lecsap! Elekes József kisbéri tenyésztő kapuja állandóan nyitva áll előtte egy jó beszélgetésre. Távollétében pedig Farkas Csaba gondozza a galambjait igen lelkiismeretesen.

Nahát, ilyen zsúfolt a dobogó legfelső foka! Mert, ha nem oszthatná meg Velük, nélkülük nem lenne teljes az öröme! Sándor titkos vágya, hogy egy tanulmányútra kiutazhasson Hollandiába és Belgiumba, ahol a maga csendes módján újabb értékeket szívhatna magába. Talán, egyszer még a Schaerlaeckens dúcba is eljuthatna, aki a Mesterének a Mestere!


 

 

 

 Forrás: Szili Péter (Kitartásból: Jeles)

 

 

Bázis galambok

2012.03.02

| Menüpont: Nyitóoldal

 

Képgaléria

Kerületi bajnok csapat

Dátum: 2012.03.21
Fénykép: 3
Mappák: 0

Top galambok

Dátum: 2012.03.11
Fénykép: 17
Mappák: 0